A Debreceni fiúk a gyermekekért
Sebestyén Katalin írása a players magazin rovatból
Csatorna: Hírek » Bulvár • Címkék: dkse airport, kézilabda
Forrás: sportlifemedia.com
Ma az Aquaticum Élményfürdő fogadótermében a DKSE Airport Debrecen férfi kézilabda csapat játékosai és vezetői három pénzgyűjtő urnát helyeztek el a látogatók jótékonyságára építve.
A csapat, aki tegnap vívott presztízs meccset a „nagy ellenféllel" a Veszprémmel, csöppet sem volt fáradt és kedvtelen, hiszen csupán 5 ponttal kapott ki a világklasszis együttestől.
A fiúk először jelentek meg Sportlife Média által szervezett eseményen és elmondták, hogy máskor is szívesen részt vennének olyan rendezvényen, ahol gyermekeken segíthetnek.
Habuczki Tamás a csapat kapitánya bevallása szerint sok helyre hívják őket vendégnek játékokra, mérkőzés beszámolókra, csak eddig nem volt, aki ezt megszervezi vagy lebonyolítja, így örül az újdonsült kapcsolatnak a Sportlife Médiával.
„6 éve minden évben már hagyomány hogy karácsonykor mozgássérült gyerekekhez, kerekes székesekhez illetve gyermekotthonokba megyünk. Reméljük, hogy az SLM által erről most még több élcsapat értesül majd és követik a példánkat, hiszen szerte az országban elkél a segítség vagy hogy örömet okozz másoknak! - mondta a védő.
A csapat március 2-dik hetében adja át majd az összegyűjtött pénzt a Baptista Szeretszolgálat képviselőinek.
1135 Budapest, Róbert Károly krt. 82-84
Cooper Center "B" lépcsőház
Tel.: +36 1/452 7810
Fax: +36 1/452 7811
E-mail: info@sportlifemedia.com
Web: http://www.sportlifemedia.com



Ma délután újabb játékossal bővült az FC Fehérvár csapata. Ezúttal egy montenegrói születésü középhátvéd kanyarította nevét a szerződés alá, amely 2011-ig szól. Ilijan Radovics 23 éves. Pályafutása a Sutjeska Niksic csaptában kezdődött, amelynek három évig volt csapatkapitánya és ahonnan csak 2007 év végén igazolt el (a Sutjeska egyébként 2004-ben három körön jutott túl az Intertotóban, illetve ezüstérmet szerzett a Montenegro Kupában): az újvidéki Vojvodina gárdájába.
Bobby Davison vezetőedző az első gyakorláson 33 játékosnak vezényelt edzést. Köztük volt a már leigazolt Ahsmore és Abdi, reggeli hírünknek megfelelően Downing is Bartholomew is edzésbe állt (Cresswell csak jövő héten érkezik).
Hétőn érkezett a klubhoz a 27 éves, horvát Milan Pavlicic. A játékos támadó középpályás poszton játszott eddig a horvát első osztályú NK Osijek csapatában. Pályafutása kicsi korától kezdve, eltekintve a 2003-2006 közötti időszaktól, ehhez a klubhoz kötődik.
Elek Ákos 1988-ban született Ózdon, 12 éve focizik. A ballábas belső középpályás Kazincbarcikán sajátította el a sportág alapjait és egészen mostanáig ott is játszott. Az elmúlt idényben egyébként a KBSC az NB-II Keleti csoportjában a 7. helyen végzett, s ehhez az eredményhez Ákos 8 góllal járult hozzá. Az ifjú tehetség hétszer játszott különböző (U17, U18 és U19) korosztályos válogatottakban.


