A tréner a hollandoknak szurkol

tt írása a sajtószoba rovatból
Csatorna: Hírek » Bulvár • Címkék: dkse airport
Forrás: DKSE hírlevél

nyomtatas

dkse_logoA jövõ hónap közepén, július 14-én kezdi meg a felkészülést a következõ szezonra a DKSE-Airport Debrecen. Kovács Mihály vezetõedzõ sok-sok munkát és edzõmeccset tervezett be a szeptember 10-ei bajnoki rajtig.

Az elsõ héten rögtön belevetik magukat a fiúk a közepébe, és Debrecenben napi két edzéssel hangolódnak a folytatásra. Július 22-én, kedden aztán edzõtáborba vonul a társaság, az útirány idén is Tapolca lesz, ahol viszont már napi három tréning szerepel a programban. Kovács Mihály vezetõedzõ a tavalyihoz képest kicsit más jellegû felkészülést tervezett, mint mondta, bár az állóképesség-javítás fontos szempont lesz, de többet találkoznak a játékosok a labdával is, az új fiúkat ugyanis idõben be kell építeni a csapatba. Tapolcán augusztus 1-éig tartózkodik a gárda, és legalább két meccset is játszik majd, egyet a Veszprémmel, egyet pedig a Csurgóval.
- Sok-sok felkészülési találkozót szeretnénk játszani, legalább 14-15-öt - mondta az edzõ. - Megmérkõzünk többek között a Mezõkövesddel és a Gyöngyössel, a hazai rendezésû tornán pedig három külföldi csapat ellen mérhetjük le, éppen hol is tartunk, és lehet, hogy még egy tornán részt veszünk.
Ami a Debrecen város nagydíjáért kiírt nemzetközi tornát illeti: az immár hagyományos eseménynek ezúttal augusztus 22-23-án ad otthont a Hódos Imre-sportcsarnok. Az ellenfelek: a szlovákiai Kassa, a romániai Székelyudvarhely és a sokszoros Afrika-bajnok MCA Algír gárdája.
A nyári pihenõ ideje alatt egyébként a vezetõedzõ sem hagyja ki a labdarúgó Európa-bajnokság meccseit. Kíváncsiak voltunk arra is, mi a véleménye a kontinenstornáról.
- A hollandok és a törökök játéka tetszik igazán. Van Basten csapata rendkívül gyors focit játszik, a törököknek pedig a mentalitásuk nyûgöz le, egyszerûen nem ismernek lehetetlent, a csehek ellen abszolut vert helyzetbõl fordítottak. Örülnék, ha az Eb-t a holland válogatott nyerné, és az eddigi teljesítményük alapján erre igen jó esélyük van.

 

 

SportLife Média Kft.
1135 Budapest, Róbert Károly krt. 82-84
Cooper Center "B" lépcsőház
Tel.: +36 1/452 7810
Fax: +36 1/452 7811
E-mail: info@sportlifemedia.com
Web: http://www.sportlifemedia.com
Együtt az utánpótlásért
A vacsora .... és ami mögötte van
Sportolói életút program
Sportolói Pretty Women Party
Börtönben a Honvéd
Nyáresti party
Együtt az utánpótlás sportért!
Olimpiai Gyereknap

SPORTKATEGÓRIÁK

Eseménynaptár

Augusztus, 2008
H K S C P S V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
8 9 10 11 12 13 14

Kapcsolat

SPORTLIFEMEDIA Kft
1135 Budapest Róbert Károly krt. 82-84
Tel:+36-1452-7810
info@sportlifemedia.com