A vírussal is megküzdöttek

dunaferrhanball.com írása a sajtószoba rovatból
Csatorna: Hírek » Sport • Címkék: dunaferr kézilabda
Forrás: dunaferrhandball.com

nyomtatas

Több kulcsjátékosának betegsége ellenére is legyőzte a Győr együttesét csapatunk a két gárda ma délutáni edzőmérkőzésén a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Újabb felkészülési mérkőzés várt ma délután a közelmúltban még Romániában nemzetközi tornát nyerő piros-fehérekre: a gárda délután a Győr együttesét fogadta a sportcsarnokban. Sajnos a román túra nem maradt következmények nélkül, ugyanis Mikler, Grebenár, Bajusz, Miss, Kemény és Matus is kidőlt a csapatból betegség miatt, s azok közül sem volt mindenki teljesen egészséges, akik végül a pályára léptek ma délután.

Az eleje szoros

Ennek megfelelően alaposan fel kellett forgatnia csapatát Kolics János vezetőedzőnek, s az újfajta felállásban bizony olykor-olykor akadozott a mieink gépezete. Ennek, valamint a győriek lelkes teljesítményének is köszönhetően, az első félidő nagy iramú, de fordulatos játékot hozott, amely során hol a mieink, hol a vendégek álltak jobban egy-két találattal.
Talán az összeszokatlanság miatt, de meglepően sok technikai hibával játszott együttesünk, s bár a játékrész második felében már rendre nálunk volt az előny, a védekezés "puhasága" miatt gyakran volt oka a morgolódásra Kolics Jánosnak. A félidő hajrájára kicsit összekapta magát a Dunaferr, s Nagy Kornél, valamint Zubai Szabolcs vezérletével megpróbált elszakadni ellenfelétől, de a szünetre végül "csak" kétfás előnyt sikerült összeszorgoskodnia a piros-fehéreknek (17-15).

A vége sima

A második felvonás elején azonban mintha az öltözőben ragadt volna együttesünk, s ezt kihasználva sorozatban négyszer mattolták a zöld-fehérek Stochl kapust, s át is vették a vezetést. Kellett egy kis idő, mire újra magához tért a Dunaferr, de ahogy visszataláltak a helyes irányra Törőék, már nem okozott gondot a meccs behúzása.
A második felvonás derekától Nagy Kornél, Törő Szabolcs és Sándor Ákos vette a hátára a csapatot, de beszállt a gólgyártásba a fiatal Benmiloud, valamint Bakos Dávid is, így előbb fordított, majd ellenfelétől egyre jobban elhúzva végül 34-29 arányban megnyerte a mérkőzést együttesünk.
A betegségek ellenére sem áll le azonban a komoly munkával csapatunk, hiszen jövő héten kedden már egy nagyon erős ellenfél, a Császár Gáborral felálló Viborg érkezik Dunaújvárosba.

Dunaferr SE - Győrhő ETO 34-29 (17-15)

Gólszerzőink: Törő 8, Sándor 6, Nagy K. 5, Zubai G. 3, Ancsin 3, Bakos 2, Benmiloud 2, Szalafai 2, Zubai Sz. 2, Hajdu 1.

 

 

 

 

Sport&Marketing Crew Kft.
Együtt az utánpótlásért
A vacsora .... és ami mögötte van
Sportolói életút program
Sportolói Pretty Women Party
Börtönben a Honvéd
Nyáresti party
Együtt az utánpótlás sportért!
Olimpiai Gyereknap

SPORTKATEGÓRIÁK

Eseménynaptár

December, 2008
H K S C P S V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11

Kapcsolat

SPORT&Marketing Crew Kft