Andorka Péter a trón tetején
Pum András írása a sajtószoba rovatból
Csatorna: Hírek » Bulvár • Címkék: haladás
Forrás: haladas.hu
Az NB II. Nyugati-csoportjának gólkirálya címét a 2006/2007-es szezont követõen 2007/2008-ban is Andorka Péter szerezte meg. A Hali gólzsákja az elõzõ évadban 32 gólig jutott, ezúttal 22 találattal lett elsõ. A csatár úgy véli, hogy legutóbbi szezonban a csapatnak és neki és nehezebb dolga volt, hiszen idén már mindkettõjükre hatványozottabban figyeltek.
-A 2006/2007-es bajnokság elején még senki sem számolt a Haladással, csak miután az elsõ hat fordulóban hatszor nyertünk, akkor jöttek rá az ellenfelek, hogy komolyan kell venni minket - jelezte Andorka Péter. - Abban a periódusban nekem sem lehetett okom panaszra, hiszen hat forduló alatt tíz gólt rúgtam. Idén mindez jóval nehezebb volt, hiszen ellenfeleink tudták, hogy jó csapat a Hali, ráadásul már rám is nagyon odafigyeltek. Míg az elõzõ bajnokságban igazi teher nélkül játszhattunk, hiszen nem várták el tõlünk a feljutást, addig idén szinte kötelezõ feladat volt megnyerni a bajnokságot. Szinte mindenki úgy gondolta, hogy mi vagyunk a Nyugati-csoport legjobb csapata. Az õsz nehezebben indult, szerencsére aztán tavasszal már nem volt gond. A lényeg, hogy visszakerültünk oda, ahová tartozunk:az elsõosztályba. Jómagam a 32 gól után ezúttal 22 találatig jutottam. Ennek a "visszaesésnek" több oka is van. Egyrészt mint már említettem, nehezebb volt játszanunk, ellenfeleink legtöbbje ugyanis beállt védekezni ellenünk, tudták, hogy jó csapat ellen lépnek pályára. Másrészt a szerepköröm is kicsit megváltozott, hiszen Csertõi Aurélnál több taktikai feladatom is volt, ezeket is meg kellett oldanom. Összeségében azonban örülök, hogy góljaimmal hozzájárultam a Haladás feljutásához.
-Melyik gól volt számodra a legkedvesebb illetve a legfontosabb?
-Nehéz kérdés, igazából valamennyi gólom egyformán közel áll a szívemhez. Ha mégis választanom kellene egyet, akkor a Kaposvölgye ellen a Rohonci úton szerzett gólomra szavaznék, amikor jobbal átemeltem a labdát a védõ felett, majd mielõt leesett volna, ballal a hálóba bombáztam. A legfontosabb? A szurkolók miatt talán a Pápának rúgott góljaim, tisztában vagyok vele, hogy drukkereink számára dupla örömöt, külön preztízst jelentett egy-egy ilyen gól.
-Mire lehet képes a Hali az NB I-ben?
-Véleményem szerint a bajnokságot nyert gárda is biztosan kiharcolta volna a bentmaradást, néhány erõsítéssel a "jövõbeni" Haladás a középmezõny tagja lehet. Úgy látom vezetõink hosszú-hosszú ideig az NB I-ben akarják látni a Haladást, így most még a középmezõnybe várom a csapatot, késõbb pedig már komolyabb célokért is harcba szállhatunk.
-Jelen pillanatban hogy látod: maradsz a Rohonci úton vagy távozol?
-Hallottam és olvastam én is, hogy több helyrõl is érdeklõdnek utánam, mind belföldrõl, mind pedig külföldrõl. Mindenesetre az biztos, hogy Magyarországon nem akarok más csapatban futballozni, csakis a Haladásban. A külföld természetesen más tészta, amennyiben számomra és a klub számára is megfelelõ ajánlat érkezik, akkor kipróbálnám magam külhonban. Mint említettem, hallottam, hogy külföldrõl is érdeklõdnek utánam, de egyelõre semmi konkrétumról nem tudok beszámolni.
1135 Budapest, Róbert Károly krt. 82-84
Cooper Center "B" lépcsőház
Tel.: +36 1/452 7810
Fax: +36 1/452 7811
E-mail: info@sportlifemedia.com
Web: http://www.sportlifemedia.com





