Az összes írás "fehérvár fc" címkével
Farkas Balázs nem játszhat szombaton
Együttesünk tagjai már túl vannak az újpesti vereséget követő csalódottságon. Az edzői stáb tagjaival közösen kielemezték a pénteki meccset, levonták a tanulságokat, és már a szombati, Diósgyőr elleni bajnokira - és győzelemre - készülnek. A csapatból ezúttal hiányzik majd Farkas Balázs, aki három sárga lapja miatt nem léphet pályára.
Vereség, amelyért nem kell szégyenkezni
A vereséget is emelt fővel kell elviselni, kiváltképp, ha az olyan, mint amilyen a pénteki volt. Csapatunk jól futballozott Újpesten, sok veszélyes támadást vezetett, ám a kapuba nem tudtunk betalálni, míg a lila-fehérek a meccs finisében szereztek egy gólt, s ezzel otthon tartották mindhárom pontot. Remek tavaszi sorozatunk ezzel véget ért - ám ez a vereség semmiképpen sem rontja el azt a képet, amelyet együttesünk az utóbbi időszakban kialakított magáról.
Nolcadik alkalommal Barátikör torna a VOK-ban
|
Immár nyolcadik éve rendezi meg a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület karácsony és szilveszter között országos labdarúgó tornáját. 24 csapat küzd majd a trófeákért és a Turul-Macron által felajánlott több százezer forint értékű sportfelszerelésekért. A FETÉV-Szer Kft, a Sportlife Média Kft, a Raiffeisen Bank, a Szuna Kft és a székesfehérvári Önkormányzat valamint több támogató segítségével igazán gazdag programban lesz része a kilátogató szurkolóknak. A "VIDI-szurkoló vagyok" pályázat díjazása mellett a zárónapi gálamérkőzésen a hírességek találkozója után négy NB-1-es csapat játszik mini tornát, összecsap a Vidi és a Vasas U-19-es korosztálya, valamint a magyar bajnok tart futsal bemutató mérkőzést a Bau-Regia ellenében. A belépés ingyenes, a tombolasorsoláson számtalan értékes nyeremény vár gazdára. A Baráti Kör szeretettel vár minden érdeklődőt! VIII. Turul-Macron - Videoton Baráti Kör kispályás labdarúgó torna Videoton Oktatási Központ
Csoportok és mérkőzések
A tornán 6 csoportban 24 csapat küzd a végső győzelemért. A csapatok száma miatt a sorsolás szerint a B, C, D és E csoportok 3. helyezettjei is továbbjutnak. A harmadik napon egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek.
December 28.
14,00 - 14,30 A/1 - A/2 14,30 - 15,00 A/3 - A/4 15,00 - 15,30 B/1 - B/2 15,30 - 16,00 B/3 - B/4 16,00 - 16,30 A/1 - A/3 16,30 - 17,00 A/2 - A/4 17,00 - 17,30 B/1 - B/3 17,30 - 18,00 B/2 - B/4 18,00 - 18,30 A/1 - A/4 18,30 - 19,00 A/2 - A/3 19,00 - 19,30 B/1 - B/4 19,30 - 20,00 B/2 - B/3
December 29.
08,00 - 08,30 C/1 - C/2 08,30 - 09,00 C/3 - C/4 09,00 - 09,30 D/1 - D/2 09,30 - 10,00 D/3 - D/4 10,00 - 10,30 C/1 - C/3 10,30 - 11,00 C/2 - C/4 11,00 - 11,30 D/1 - D/3 11,30 - 12,00 D/2 - D/4 12,00 - 12,30 C/1 - C/4 12,30 - 13,00 C/2 - C/3 13,00 - 13,30 D/1 - D/4 13,30 - 14,00 D/2 - D/3 14,00 - 14,30 E/1 - E/2 14,30 - 15,00 E/3 - E/4 15,00 - 15,30 F/1 - F/2 15,30 - 16,00 F/3 - F/4 16,00 - 16,30 E/1 - E/3 16,30 - 17,00 E/2 - E/4 17,00 - 17,30 F/1 - F/3 17,30 - 18,00 F/2 - F/4 18,00 - 18,30 E/1 - E/4 18,30 - 19,00 E/2 - E/3 19,00 - 19,30 F/1 - F/4 19,30 - 20,00 F/2 - F/3 December 30.
08,00 - 08,30 I. A/I. - E/III. 08,30 - 09,00 II. A/II. - E/I. 09,00 - 09,30 III. B/I. - D/III. 09,30 - 10,00 IV. B/II. - D/II. 10,00 - 10,30 V. C/I. - B/III. 10,30 - 11,00 VI. C/II. - F/I. 11,00 - 11,30 VII. D/I. - C/III. 11,30 - 12,00 VIII. F/II. - E/II. 12,00 - 12,30 „A" I. győztes - V. győztes 12,30 - 13,00 „B" II. győztes - III. győztes 13,00 - 13,30 „C" III. győztes - VII. győztes 13,30 - 14,00 „D" IV. győztes - VIII. győztes 14,00 - 14,30 III. Botos István Vándorkupa FC Fehérvár - Vasas U-19 14,30 - 15,00 Közéleti Gálamérkőzés 15,00 - 15,30 „A" győztes - „C" győztes 15,30 - 16,00 „B" győztes - „D" győztes 16,00 - 16,30 SLM Kupa Sopron - Siófok 16,30 - 17,00 SLM kupa Tatabánya - Vidi 17,00 - 17,30 Mérkőzés a torna III. helyéért 17,30 - 18,00 SLM kupa III. helyért 18,00 - 18,30 SLM kupa I. helyért 18,30 - 19,00 Futsal Gödöllő - Bau-Regia 19,00 - 19,30 Mérkőzés a torna I. helyéért 19,30 - 19,50 Eredményhirdetés Csoportok
A csoport: Polgárdi VSE FTK Építő Kft Viszló-Transz FEMOL
B csoport: Fehérvár FC U-19 Barnes Brau Benix Gold Csókakői Váralja SC
C csoport: Gyümölcsvár-Játékosok Klubja Nagyvenyim SC Vadorzó-Atabau Videoton Baráti Kör
D csoport: Scholl Bon-Bon T és P Lászlóvill-Villanegra
E csoport: Focicsalók Blue-Sharks Heroes Bádogos - MaxEurope
F csoport: Soós Pékség Ercsi VÁLASZ Gold-Time Hrapapa Isztimér
|




