Az összes írás "haladás fc" címkével

Fabregas nem jön, de tévéközvetítés lesz

fabergas

Az Arsenal európabajnok csatára, Cesc Fabregas nem lesz itt, persze nem arról van szó, hogy beijedt volna. Egész egyszerűen csak megérdemelt szabadságát tölti még a középpályás.

 

Haladás: Alakul a keret

csertoiAz első edzőmérkőzések után Csertői Aurél nem volt „elájulva" csapata teljesítményétől. A Király Kupán azonban már a döntőbe jutott a Haladás, de a Kaposvárral szembeni büntetőpárbajban alul maradt. A Király-kupa egyértelműen beleillet a felkészülésünkbe - mondta Csertői Aurél. - Harcos csapatokkal tudtunk játszani, és a keretből mindenkit tudtam szerepeltetni.

Arsavin Szombathelyen?

andrej_arsavinAz Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettjét, az orosz  ezúttal az Arsenallal hozták hírbe. Ha létrejönne az üzlet, akkor az orosz sztárt is láthatnánk a londoniak szombathelyi vendégjátéka alkalmával.

Megvan az elsõ gyõzelem

haladaslogorendesA Haladásban hiányzott a sérült Tóth Norbert és Simon Ádám, Hujber Gábor pedig a héten Ajkán vesz részt próbajátékon. A szombathelyiek kezdték aktívabban a mérkõzést, Andorka és Vörös egy-egy kapufával tudatosította, hogy mindketten jó formában vannak. Ezt követõen Andorka még két gólszerzési lehetõséget puskázott el és Bonifert is betalálhatott volna.

Brazil próbajátékos Szombathelyen

haladaslogorendesLeandro, Flavio Pim, Andre,Japa, Nelio, Alex. Feltehetõen egyiküket sem kell bemutatni a szombathelyi szurkolóknak, valamennyi brazil labdarúgó közönségkedvenc volt amikor a Haladásban futballozott. A zöld-fehér mezt magára öltõ légiónak nagy része volt abban, hogy az évezred elején látványos, telt házas meccseket rendeztek a Rohonci úton

Nem kellett az elefántcsontparti

haladaslogorendesA pénteki, Hartberg elleni 1-0-s vereséggel végződött meccsen még pályára lépett a Haladásban az Anderlecht elefántcsontparti játékosa Niankou, aki próbajátékon van a szombathelyieknél.

Kezdetnek vereség

haladaslogorendesA szlovén bajnokság hetedik helyezettje ellen már hatodik percben gólt szerzett a Haladás: szépséghiba, hogy egy beadást Kuttor a saját kapujába fejelt (0:1). A 35. percben egyenlített a zöld-fehér gárda: Oross lopott el egy labdát, jobb oldali beadását az érkezõ Andorka 12 méterrõl a jobb sarokba lõtte (1:1). A 40. percben a szlovének egyik támadója egyedül vezethette kapura a labdát, akit a kapujából kifutó Rózsa buktatott.

Meggyõzõ Hali-rajt

haladaslogorendesA Pécs melletti város amolyan Rózsadomb benyomását kelti,takaros,nagy házak, éttermek,üzletek sokasága, és a sportpályát sem lehet eltéveszteni,lévén,hogy ki van táblázva. A sporttelep egyébként leginkább a felcsútira emlékeztet, igaz szerencsére itt nem kényszerítik ketrecbe a szombathelyi szurkolókat.

Együtt az utánpótlásért
A vacsora .... és ami mögötte van
Sportolói életút program
Sportolói Pretty Women Party
Börtönben a Honvéd
Nyáresti party
Együtt az utánpótlás sportért!
Olimpiai Gyereknap

SPORTKATEGÓRIÁK

Eseménynaptár

November, 2008
H K S C P S V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
8 9 10 11 12 13 14

Kapcsolat

SPORT&Marketing Crew Kft