Az összes írás "honvéd fc" címkével
Próbajátékosok Kispesten
Az Intertotó-kupa első körében, a kazah FK Zsetiszu ellen aratott kettős győzelem (2-1, 4-2) után immár a rágósabb falatnak ígérkező cseh élcsapat, a Teplice elleni készül a Budapest Honvéd.
Interjú Hercegfalvi Zoltánnal
Csatárunk bízik abban, hogy mi pihentebbek vagyunk, és ez a javunkra döntheti el az összecsapást.
Nagy utazásra készül a csapat
Talán Pölöskei Gábor az első kispesti edző, aki debütálását úgy ünnepli, hogy szinte lemegy a térképről.Néhány edzés után, máris nemzetközi hadszíntéren, Kazahsztánban kell bizonyítani csapatunknak, hogy egy szebb idény következik és nem utolsósorban a magyar futballt képviseljük az európai szemmel egzotikus országban.
Megvan az utazó keret
A mai edzésen Pölöskei Gábor kijelölte a Kazahsztánba utazó játékosokat. Az Intertotó-kupában az alábbiak léphetnek pályára a Zsetiszu ellen: Debreceni András, Filó Tamás, Diego, Rabóczki Balázs, Hercegfalvi Zoltán, Ivancsics Gellért, Koós Gábor, Horváth László, Edouard Ndjodo, Fritz Attila, Abraham, Mico Smiljanic, Takács Ákos, Tóth Iván, Vincze Zoltán, Zsolnai Róbert, Bojtor László, Abass.
Mico Smiljanic ma belázasodott, így játéka kérdéses, de ő is a csapattal tart Taldikorganba.
Ndjodo nem megy sehová, Kispesten jelentkezett edzésre
Megkezdte felkészülését a következő bajnoki szezonra a Budapest Honvéd. A keretben nem hemzsegtek az új arcok, az egyetlen érkező, Rabóczki Balázs mellett főleg saját nevelésű fiatalok alkották az újonc kontingenst, illetve két régi-új arcot is láthattak a szurkolók, köztük a Kecskeméttel hírbe hozott Eduard Ndjodót is.
Bemutatkozott az új szakvezetés
Sajtótájékoztatón debütált a Pölöskei Gábor vezette szakmai stáb. Az új vezetőedző és segítői a Bozsik-stadion sajtószobájában mutatkoztak be a média képviselőinek.
Rabóczki Kispestre igazolt
A bajnokság kétharmadában - és a Magyar Kupa döntőjében első meccsén - nyújtott katasztrofális (le)szereplés után előre borítékolható volt, hogy nagy változások várhatók Kispesten. A szezonzárás után fel is gyorsultak az események, de az azóta eltelt két napban eddig csak távozókról számolhattunk be. Előbb a szurkolókkal fasírtban lévő, ráadásul szinte folyamatosan sérült Vincze Gábor szerződését bontották föl, majd tegnap, második lépcsőben ugyanígy járt Pomper Tibor és Berdó Balázs is.
Honvéd: Bárányos is távozik
Újabb játékostól vált meg az Intertotó-kupára készülő gárda.
Közös megegyezéssel szerződést bontott Bárányos Zsolt és a Budapest Honvéd. A válás nem meglepő annak tükrében, hogy a labdarúgót tavasszal többször is az NB III-as csapatban szerepeltette a klubvezetés.
Szerződésbontás
A Honvéd FC a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Berdó Balázzsal és Pomper Tiborral. A klubvezetés döntött arról is, hogy nem hosszabbítja meg Borel Pascal lejáró szerződését. A labdarúgók további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Borgulya István értékelése
Próbáltunk mindent megtenni a győzelemért, mentük előre, sajnos nem sikerült. Mind a két félnek voltak helyzetei, akár nyerhettünk is volna. A mérkőzésen vezetni is tudtunk, így különösen bosszantó, hogy kikaptunk. Nagyon kár a két bekapott gólért. A párperces rövidzárlat annak köszönhető, hogy a játékosok fáradtak voltak, főleg fejben.



Ma délután újabb játékossal bővült az FC Fehérvár csapata. Ezúttal egy montenegrói születésü középhátvéd kanyarította nevét a szerződés alá, amely 2011-ig szól. Ilijan Radovics 23 éves. Pályafutása a Sutjeska Niksic csaptában kezdődött, amelynek három évig volt csapatkapitánya és ahonnan csak 2007 év végén igazolt el (a Sutjeska egyébként 2004-ben három körön jutott túl az Intertotóban, illetve ezüstérmet szerzett a Montenegro Kupában): az újvidéki Vojvodina gárdájába.
Bobby Davison vezetőedző az első gyakorláson 33 játékosnak vezényelt edzést. Köztük volt a már leigazolt Ahsmore és Abdi, reggeli hírünknek megfelelően Downing is Bartholomew is edzésbe állt (Cresswell csak jövő héten érkezik).
Hétőn érkezett a klubhoz a 27 éves, horvát Milan Pavlicic. A játékos támadó középpályás poszton játszott eddig a horvát első osztályú NK Osijek csapatában. Pályafutása kicsi korától kezdve, eltekintve a 2003-2006 közötti időszaktól, ehhez a klubhoz kötődik.
Elek Ákos 1988-ban született Ózdon, 12 éve focizik. A ballábas belső középpályás Kazincbarcikán sajátította el a sportág alapjait és egészen mostanáig ott is játszott. Az elmúlt idényben egyébként a KBSC az NB-II Keleti csoportjában a 7. helyen végzett, s ehhez az eredményhez Ákos 8 góllal járult hozzá. Az ifjú tehetség hétszer játszott különböző (U17, U18 és U19) korosztályos válogatottakban.
