Disztl László első edzőként szerzett trófeája
vidi.hu írása a sajtószoba rovatból
Csatorna: Hírek » Sport • Címkék: disztl lászló, fc fehérvár, vidi
Forrás: vidi.hu
2006 után újra büszkén hangoztathatjuk: kupagyőztesek vagyunk! Csapatunk kedden este 2-0-ra nyert Debrecenben, s így kettős győzelemmel, 3-0-ás összesítéssel megnyerte a Ligakupát - s ezzel, mintegy "mellékesen" sporttörténelmet is írt, hiszen ezt a sorozatot most írták ki első alkalommal. Játékosaink érthető boldogsággal adták kézről-kézre a serleget, amit szakvezetőnk, Disztl László is olyan örömmel emelt a magasba, mintha élete első trófeája lenne...
Edzőként persze az is - de az egykori védő játékosként a Honvéd és a Bruges tagjaként is volt már kupagyőztes, és a belga gárdával két szuperkupát is nyert. Edzőként azonban (ezúttal nem számítjuk az utánpótlásban elért sikereket) ez az első trófeája. És - cseppet sem mellékesen - a tavalyelőtti MK-győzelem után a klubunk második hazai kupasikere.
- Ha a két mérkőzést nézzük, sikerünk teljesen megérdemelt - nyilatkozta a vidi.hu-nak a boldog szakvezető. - itthon és idegenben is nyerni tudtunk a Debrecen ellen, és bár hazai pályán "csak" egygólos előnyt szereztünk, bíztunk abban, hogy ennyi elég is lesz.
- Ez így történt, sőt, a visszavágót is megnyertük, s a kettő-null Debrecenben bravúros eredmény...
- A keddi sikerhez szükség volt arra, hogy koncentráltan, fegyelmezetten futballozzunk. Előnyünknek köszönhetően nyugodtak voltunk, bíztunk magunkban. Tudtuk, hogy a Lokinak támadnia kell, és vártuk a lehetőséget, hogy valamelyik ellenakciónkból gólt szerezzünk. Amikor ez megtörtént, tulajdonképpen el is dőlt a meccs, hiszen biztos voltam abban, hogy három gólt nem fogunk kapni. Az egész csapat jól teljesített, minden játékossal elégedett vagyok, és velük együtt örülök a sikernek, a kupagyőzelemnek.
- Véleménye szerint hasznos volt a Ligakupa-sorozat?
- Ennek a sorozatnak kettős célja volt: egyrészt, hogy az élvonalbeli csapatok gyakrabban játszhassanak, másrészt, hogy a fiatalok több lehetőséghez juthassanak, és bizonyíthassák rátermettségüket. A torna mindkét célnak megfelelt, nemcsak nálunk, hanem a többi csapatban is sok ifjú játékos lépett pályára.
- Csapatunk mit profitált a sorozatból?
- Mivel az őszi kiírást megnyertük, a tavaszt a kísérletezésre használhattuk. A csoportmeccseken voltunk érdekeltek, és azok kifejezetten jól jöttek nekünk, mert az idény elején járva gyakorolhattuk a csapatjátékot, formálhattuk a csapatot. Ez is közrejátszott abban, hogy tavasszal jól szerepeltünk, és a kupát végül meg is nyertük, ami külön öröm. A játékosokon kívül a szurkolók, vezetők sikere is, mindenkinek nagyon köszönjük a támogatást.
- A Ligakupa a miénk, de a bajnokság még nem ért véget. Hogyan alakul a csapat programja?
- Most szusszanunk egy napot, a szerda a pihenésé, de csütörtöktől már a vasárnapi, Siófok elleni meccsünkre készülünk. A szezonban utoljára lépünk pályára itthon, és természetesen győzelemmel szeretnénk búcsúzni közönségünktől. Remélem, ismét sok szurkoló jön el a stadionba, hogy a meccs után együtt ünnepelhessük velük a Siófok legyőzését - és persze a Ligakupa-győzelmet is...
1135 Budapest, Róbert Károly krt. 82-84
Cooper Center "B" lépcsőház
Tel.: +36 1/452 7810
Fax: +36 1/452 7811
E-mail: info@sportlifemedia.com
Web: http://www.sportlifemedia.com





