Most is 4-2 lett a vége
honvedfc.hu írása a sajtószoba rovatból
Csatorna: Csapat » Honvéd • Címkék: honvéd
Forrás: honvedfc.hu
Pölöskei Gábor kérésére három harmados volt a mérkőzés. A kezdésre a következő csapat állt fel: Tóth I. (Gyenes, 30') - Sergi Lopez, Benjamin, Csertői, Magoc - Abass, Davor, Mirceta, Ivancsics - Zsolnai, Ndjodo.
Az egy órás (2x30 perc) játékrészben mindkét csapat főleg próbajátékosokat szerepeltetett. Meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést, sőt a 22. percben már kétgólos volt a kecskemétiek előnye. Ezután rákapcsoltak a mieink. Előbb a jó ütembe kilépő Zsolnai lőtt egy kapufát, majd nem sokkal később Abass is a lécet találta el, a visszapattanó labdába kézzel ért bele az egyik vendégvédő, 11-es. A büntetőt Ndjodo értékesítette. A 35. percben egyenlítettünk. Zsolnai fejesét még védte a kapus, de a kipattanó labdát Ivancsics védhetetlenül vágta a hálóba. A 48. percben már mi vezettünk: Ndjodo labdájával Abass addig balettozott, amíg a labda a kapuban kötött ki.
A harmadik harmadra (ez a játékrész 45 percig tartott) mindkét klub új csapattal kezdett.
A mieink így álltak fel: Rabóczki - Takács, Smiljanic, Filó, Vincze Z. - Dobos, Horváth, Maróti, Bojtor -Hercegfalvi, Abraham.
A szombati kazahok elleni meccshez képest, sérülés miatt két helyen változott a csapat. Diego és Genito helyett Bojtor, illetve Horváth László játszott. A mérkőzés utolsó részében már nem potyogtak a gólok, de azért a 400 fős közönség nem unatkozott. Néhány szép támadás, egy Abraham kapufa - a harmadik a mérkőzés folyamán - ragadtatta tapsra a közönséget. Rabóczkinak nem akadt védeni valója, ami a védelmet dicséri. Végül ez a játékrész 0-0-ra végződött.
A találkozó után a stáb Magoc és Mirceta kivételével megköszönte a próbajátékosok fáradozását.
Bp. Honvéd - Kecskemét 4-2 (4-2)
Bozsik-stadion, 400 néző
Gól: Ndjodo (2), Abass, Ivancsics.





